Május 1. : Hajdúböszörmény
2010 május elsején Hajdúböszörményben került megrendezésre a Pitbull Combat Hungary 2010 versenysorozat idei első fordulója.
A soroksári klubból elsőként Kertész Róbert lépett szorítóba egy ózdi versenyző ellen. Látványos három menetben Kertész nyert, aki 14 éves kora ellenére igen érett bunyót mutatott be. Tőlünk másodiknak Idei László került ringbe. A 31 éves fighter birkózó alapokkal rendelkezik, amit jól használt ki. A második menetben debreceni ellenfelét egy gillotin fogással feladásra kényszerítette. Sokat fejlődött állóharban is, több rutinra van szüksége. Őszre komplett versenyző lesz belőle. Harmadikként Kántor Tamás "Havanna" állt a kötelek közé, ahol egy kiegyenlített első menettel kezdett. A második menetben egy háromszög folytással szintén feladásra kényszerítette debreceni ellenfelét. Egy nagyon jól sikerült nemzetközi versenyen vettünk részt, ezúton is gratulálunk a szervezőknek.
Sándor György




